EU

A jogállamiság és az emberi jogok terén Ukrajnában tapasztalt visszalépés miatt halasztja az Európai Unió a Kijevvel tervezett társulási megállapodás aláírását.

A magyar fél által tervbe vett módosítások "többé-kevésbé" választ adnak a médiatörvénnyel kapcsolatos aggályokra – mondta el az Európa Tanács főtitkára.

Az emberek nélkül kudarcra van ítélve az akció

2012. május 10., csütörtök 21:24

Az európai vezetők továbbra is zárt ajtók mögött kötik meg a legfontosabb megállapodásokat a kontinens jövőjéről – írta Timothy Garton Ash történész.

A válságot ki lehetne használni arra, hogy a nemzeti érdekeken felülemelkedve elérjük az EU mélyebb integrációját – mondta Ewald Nowotny.

Az árcsökkenés kiterjed a kezdeményezett és fogadott hanghívásokra, az SMS-ek és az internetes adatforgalom díjaira is.

Az Európai Parlament költségvetési bizottsága keddi ülésén megvitatta az uniós előcsatlakozási támogatási eszköz 2013 utáni pénzügyi kereteit.

A görög és francia választási eredmények azt jelzik, hogy az európai polgárok jelentős része nem érzi magáénak az Európai Uniót.

Az Európai Bizottság által beterjesztett jogszabálycsomag több területen is visszalépést jelent, amelyet orvosolni kell – mondta Kósa Ádám.

Időpont
2012
05
16
Megye
Város
Mozi
KERESÉS
Hirdetés

Fülbevaló

MNO vezető hírek

Peking csendesen arra ösztökéli Phenjant, hogy mondjon le harmadik atomkísérletéről.

Nagy-Britanniában vésztervek készülnek az euróövezet felbomlásának esetére – mondta szerdán a brit jegybank vezetője.

A nem dohányzók védelméről szóló törvény meghozza a várva várt eredményeket. Drasztikusan csökkenhet a dohányosok száma.

A privatizációs szervezet korábbi vezetőit és a Malév egykori vezérigazgatóját hallgatta meg a légitársaság és a Budapest Airport Zrt. privatizációját vizsgáló eseti parlamenti bizottság.